Beleszólhat a téli olimpia programjába a pocsék időjárás

Értékelés:
(0 szavazat)

Elképzelhető, hogy nem tudják megrendezni vasárnap az első és egyben talán legnagyobb érdeklődéssel várt alpesi versenyét, a férfi lesiklást

Az előrejelzések szerint a hét utolsó napján akár óránként 50 kilométer erősségű szél is lehet az alpesi versenyek helyszínén. Ebben az esetben le kellene állítani a felvonókat, azaz a versenyzők nem tudnának feljutni a rajthoz.

 

Markus Waldner, a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) versenyigazgatója azt mondta, ők azt javasolták a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hogy rendezzék meg a versenyt egy nappal korábban, szombaton, ezt azonban elutasították.

 

A szervezők vészforgatókönyveket dolgoznak ki, lehetséges új időpontokat vizsgálva. A helyzetüket ugyanakkor nehezíti, hogy az azt követő napokban is jellemzően erős szél várható a környéken.

 

Az alpesi versenyek 11 napon át tartanak majd az olimpián. A férfi lesiklást követő napon, hétfőn a nők óriás-műlesikló versenyére kerülne sor a hivatalos program szerint, kedden pedig a férfi kombinációra.

(MTI)
 

©2021 Zsiráf Diákmagazin - Készítette: Zsiráf Kreatív Ügynökség

Keresés