Pápai Joci bízik a jó szereplésben

Értékelés:
(0 szavazat)

„Mindent bele fogok adni”

 

Bízik a jó szereplésben Pápai Joci, aki május 11-én a második elődöntőben lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztiválon Kijevben Origo című dalával. A magyar versenyző és a kiutazó stáb hétfőn Budapesten sajtótájékoztatót tartott.

 

 

Annyi szeretetet kaptam az elmúlt hetekben és hónapokban, amit eddig talán még soha. Nagy feladat és teher számomra az ország képviselete, de bízom a jó szereplésben” - mondta Pápai Joci a belvárosi KIOSK Budapest étteremben tartott tájékoztatón.

 

 

Pápai Joci az MTI-nek nyilatkozva azt emelte ki, hogy igyekszik mindig csak a következő lépésre koncentrálni. „Minimális célom nyilván a döntőbe kerülés, a fináléban már a sors keze is beleszól az eseményekbe. A produkció vizuális részének végleges változatát csak Kijevben fogjuk mi is először látni, a szervezőktől visszaküldött demóanyag nagyon hasonlít arra, amit meg szerettünk volna valósítani” - mondta az énekes, aki május 1-jén utazik Kijevbe.

 

 

Hozzátette, hogy a látvány sokat változik ahhoz képest, amit a nézők A Dal 2017 februári döntőjében tőle láthattak, de részleteket egyelőre nem szeretne erről elárulni. „A színpadi produkció nem sokat változik, hárman leszünk a színpadon, rajtam kívül Alexandra és Emese, a hegedűs és a táncos lány. Közreműködik egy vokalista is, aki erősíteni fogja a hangzást, de technikailag már nem tudtuk megoldani, hogy ő is színpadra lépjen”.

 

 

Pápai Joci megjegyezte, hogy Kijevre nézve bíztató számára a két héttel ezelőtti amszterdami szereplés. A magyar énekes a dalfesztivál indulóinak többségével együtt mutatta be dalát 1500 fős közönség előtt, és az Origo nagy sikert aratott. „Mégis azt gondolom, felesleges belemenni a latolgatásokba, a versenyt a tévénézők és a nemzeti zsűrik tagjai együtt döntik el. Mindent bele fogok adni, és remélem, minél több ember szívébe tudok eljutni.

 

A rendezvényen ott volt Levina, a verseny német indulója, valamint Freddie és Rátonyi Kriszta, a műsor két magyar kommentátora is. Levina, Németország indulója az Eurovíziós Dalfesztiválon kiemelt ország versenyzőjeként már eleve döntős. A 25 éves énekesnő dalának címe Perfect Life, a dal szerzőinek egyike Lindy Robbins amerikai zenész, aki korábban Anastaciával, a Backstreet Boys-zal, Shaggyvel, Jason Derolóval és David Guettával is dolgozott már.

 

Az Eurovíziós Dalfesztiválra utazik Budavári Balázs is, aki A Dal 2017-hez kapcsolódó videoblogger-pályázat győzteseként tudósíthat Pápai Joci fellépéséről és a kijevi eseményekről.

 

(forrás: MTI/MTVA)

 

©2021 Zsiráf Diákmagazin - Készítette: Zsiráf Kreatív Ügynökség

Keresés