Három gimnazista focistával feküdt le a 42 éves nő

Értékelés:
(0 szavazat)

Rendőrségi ügy lett belőle

Három gimnazista focista megerőszakolásával vádolnak egy 42 éves nőt Kaliforniában. A vád szerint Mary Fletcher a Mount Shasta Gimnázium ifjú sportolóival folytatott illegális szexuális viszonyt.


A nőt, aki a futballcsapat fotósának munkatársaként dolgozott, a hatóságok négyrendbeli, fiatalkorúakkal folytatott törvénytelen szexuális érintkezéssel (nemi erőszakkal) és az áldozatok befolyásolásával vádolják.


A Siskiyou megyei sheriff, Jon Lopey szerint gyanúsítottjuk megfélemlítette a srácokat, hogy ne beszéljenek a történtekről. Több telefonhívás és szöveges üzenet is bizonyítja a bűntényt – tette hozzá.


A nyomozás 2016 szeptembere óta zajlott, de Fletcher nem jelentett közvetlen veszélyt a közösségre – ezt már Kirk Andrus ügyész fejtette ki, aki szerint az ügy legfőbb kihívása az, hogy az érintett fiatalok még nincsenek felkészülve egy ilyen viszonyra.


Az iskola dolgozói nem tudtak arról, hogy mi zajlik a tanulók és a fotós beosztottja között, és azonnal szóltak a hatóságoknak, amint értesültek a történtekről.


Mary Fletchert 10 ezer dolláros (2,8 millió forintos) óvadék ellenében engedték ki a börtönből. Március végén lesz a tárgyalása.

(24.hu)
 

©2021 Zsiráf Diákmagazin - Készítette: Zsiráf Kreatív Ügynökség

Keresés