×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 116

Öt magyar startup utazik Amerikába

Értékelés:
(0 szavazat)

Megvan a Design Terminál pályázatának öt győztese

Megvan a Design Terminál pályázatának öt győztese, akik idén tavasszal elutaznak Amerikába, hogy részt vegyenek a világ egyik legjelentősebb technológiai fesztiválján.

A Design Terminál jóvoltából most először öt hazai vállalkozás is lehetőséget kap, hogy díjmentesen csatlakozzon az idei South by Southwest (SXSW) programján bemutatkozó cégekhez. Az 5 napos fesztivált 2015. március 13-17. között 22. alkalommal rendezik meg az Egyesült Államok-beli Austinban, ahol a világ legizgalmasabb startup vállalkozásai mutatkoznak be.
 


A Design Terminál tavaly novemberben meghirdetett pályázatára összesen több mint 50 vállalkozás jelentkezett, melyeket háromtagú szakmai zsűri - Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezető igazgatója, Somlai-Fischer Ádám, a Prezi társalapítója és Fehér Gyula, a Ustream társalapítója és technológiai vezetője - bírált el.


 
A zsűri döntése alapján tavasszal a Brewie az otthoni sörfőzőgépükkel, az agyhullámok objektív mérésével foglalkozó Synetiq, a Vidzor az interaktív és platformfüggetlen videók elkészítését, megosztását segítő online eszközükkel, a Notch háromdimenziós mozgásérzékelő moduljával, valamint a Sbrick okostelefonnal vezérelhető játékukkal - utazhat az USA-ba.
 


“Izgalmas volt végignézni ezt az erős mezőnyt. Ambiciózus, elszánt, tudatosan építkező kreatív fiatal vállalkozókat láttam, akik tudják mit és miért akarnak, és tesznek is érte. A kiválasztásukkor a szempont elsősorban a professzionalizmus, az innováció, a tudás és a teljesítmény volt." - mondta Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezető igazgatója, a zsűri tagja.
 
A Design Terminál a nyertes cégek utazási és szállási költségeik térítésén túl a felkészülésben is a vállalkozások segítségére lesz: helyi partnerek bevonásával előre megszervezi azokat az egyeztetéseket, ahol az új üzletfelekkel és befektetőkkel ismerkedhetnek meg.

©2022 Zsiráf Diákmagazin - Készítette: Zsiráf Kreatív Ügynökség

Keresés