Zene, irodalom, fényfestés és városismereti séták mutatják meg Szentendre igazi arcát

Értékelés:
(0 szavazat)
A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivált már 16. alkalommal rendezik meg, idén augusztus 27–29. között, célja, hogy Szentendre megmutassa valódi arcát, értékeit. A város hagyományos nyárbúcsúztató eseménye a Szentendrei Kulturális Központ, a város kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek, művészeti egyesületeinek és üzleti vállalkozásainak összefogásával valósul meg. Lesznek városismereti séták, képzőművészeti workshopok, tárlatvezetések, filmvetítések és beszélgetések.
 
 
Augusztus utolsó hétvégéjén – mint minden évben – Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca. A rendezvény a tavalyihoz hasonlóan most is kisebb méretű, családias és inkább bensőséges hangulatú esemény lesz, kevesebb embert befogadó helyszíneken zenés, irodalmi, színházi, gasztronómiai, képző- és iparművészeti programokkal. A legkedveltebb Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl most is lesznek városismereti séták, gyerekprogramok, jótékonysági gumikacsaverseny, táncszínház, Kultszerenádok, fényfestés a Fő téren, Barlang- és P'Art Mozi-programok, kiállítások, GastroArt, Be Massive Horizon Daytime Party. Fellép a Barabás Lőrinc Quartet feat. Fekete-Kovács Kornél, LGT Emlékzenekar Karácsony Jánossal és a Vujicsics–Söndörgő-ViGaD.
 
 
Szélesre tárják műhelyeik, üzleteik kapuit a szentendrei lokálpatrióták a Házak, udvarok, házigazdák néven ismert programsorozatban. A látogatók nemcsak a szentendrei udvarokba nyernek betekintést, hanem találkozhatnak az ott lakókkal, a műhely-, üzlettulajdonosokkal, és a házigazda által szervezett programokon megismerhetik munkájukat, életüket. A Városház udvara idén is korlátozott számú hallgatóságú koncerteknek és egy stand up comedy előadásnak ad majd színteret. A Barlang összművészeti programokkal, a P'Art Mozi vetítésekkel színesíti a programkínálatot. 
 
 
Szentendre ikonikus helye, a Fő tér napközben ismét a gyerekeké lesz: játszótér, ügyességi, kézművesprogram, bábszínház várja őket. Este pedig látványos fényfestést láthatunk. A gasztronómia iránt érdeklődőket a városi éttermek várják, a Lázár cár téren pedig a WAMP Design iparművészeti kiállítás várja az érdeklődőket.
 
 
 
 
 
Forrás: We love Budapest
Fotó: Csudai Sándor
 
 
©2021 Zsiráf Diákmagazin - Készítette: Zsiráf Kreatív Ügynökség

Keresés