Tinihorror Brazíliában

Értékelés:
(0 szavazat)

Meddig lehet elmenni az erőszakban?

Akár a végsőkig is.

 

Brazíliában történt az utóbbi évek talán legbrutálisabb tinik által levezényelt erőszakos cselekménye, amit egyik társukkal szemben elkövettek. A tinihorror részletei így festenek: a brazil Trindade-ben egy 13-16 évesekből álló lánycsapat bulit színlelve egyik 15. születésnapját betöltő társukat egy udvarra csalták, ahol brutális bántalmazásba kezdtek. 

 

A lányt megkötözték, botokkal megverték, majd egy gödörbe dobták, mondván, ez lesz a sírja. A verést folytatták, melynek során egy machete is előkerült. Az erőszakoskodók szünetet tartottak, ekkor a bántalmazott lány súlyos sérülései ellenére, utolsó erejéből kimászott a gödörből és sikerült elmenekülnie. Az utolsó pillanatban, ugyanis a lányok visszatértek a gödörhöz, ezúttal azért, hogy megöljék.

 

A döbbenetes esetre nincsenek szavak, ahogy az ügyet vezető bíró, Karine Spinelli fogalmazott: pályája során még csak hasonlóval sem találkozott. A gyilkossági kísérlet motivációja egyébként féltékenység volt. A bántalmazott lány állítólag többször is találkozott az egyik erőszakoskodó fiújával, emiatt akarták megölni. Tovább súlyosbítja a dolgot, hogy le is kamerázták az esetet, és hogy a lány, aki a bosszút vezette, nemhogy nem bánta meg tettét, de még csalódott is volt amiatt, hogy nem sikerült végezniük a lánnyal. Az erőszakoskodókra valószínűleg 3 év fiatalkorúak börtöne vár majd.  

(kép: evamagazin.hu)

©2021 Zsiráf Diákmagazin - Készítette: Zsiráf Kreatív Ügynökség

Keresés