Nyomtatás

Egymás mellett elsuhanó idegenek – Budapest, Te! Az Orlai Produkció új bemutatója

Értékelés:
(0 szavazat)
Az Orlai Produkció új előadása tökéletes alkalom arra, hogy a járvány utáni bezártságot követően együtt örüljünk a kiszabadulásnak és annak, hogy egy impulzív és sokarcú városban élhetünk. A produkció alapját saját élmények, a pesti utca heterogén közönségének elkapott félmondatai és a városról szóló különböző slágerekből létrehozott szövegek alkotják. Nincs is szükség ennél nagyobb történetre, hiszen éppen elég életanyag kell ahhoz, hogy egy-egy ilyen közlést a 7-es buszon vagy a 4-es, 6-os villamoson megszüljünk vagy elcsípjünk.
 
Vannak olyan emberek, akiknek annyi dolguk van egymással, hogy elhaladjanak egymás mellett az utcán. Ez a tapasztalás öltött testet a Budapest, Te! című darabban. A színmű alapélménye a rendezőtől, Pelsőczy Rékától származik, akit többek között Pereszlényi Erika tömegközlekedésen „kihallgatott” szövegekről szóló blogja és Maros András budapesti történeteket megörökítő szövegei inspiráltak.
 
Ahogy a rendező egy vele készült korábbi interjúban elmondja, mikor nagyon fáradt, eljátszik azzal a gondolattal, hogy külföldi a saját városában, kívülről nézi az embereket és a városi életet. Ezeknek az elkapott félmondatoknak, a belőlük visszafejthető tipikus városi ellentéteknek (öregek vs. fiatalok, pestiek vs. budaiak stb.) és személyes történeteknek a világa ütközik a városról szóló dalok lényegesen sűrűbb szövegével és sokszor idilli világával. Az alkotás azonban kreatív folyamat volt, amihez a többi színész is hozzáadta a maga ötleteit és kedvenc dalait, amelyekből végül Zöldi Gergő dramaturg közreműködésének köszönhetően állt össze a darab.
 
 
 
 
 
Forrás és Fotó: We love Budapest, Orlai Produkció