Súlytalanul az űrben Kiemelt

Értékelés:
(0 szavazat)

A szerdán a SpaceX rakétán elstartolt Inspiration4 az első olyan űrbéli küldetés, amelynek legénysége kizárólag nem profi űrhajósokból áll. A háromnapos útra a 38 éves Jared Isaacman amerikai milliárdos üzletember bérelte ki a Dragon űrkapszulát 200 millió dollárért. Isaacman és három társa, Sian Proctor, Hayley Arceneaux és Chris Sembroski 580 kilométeres magasságban, vagyis a Nemzetközi Űrállomás (ISS) keringési pályájánál magasabban, másfél óránként kerülik meg a Földet, és utazásukról a Netflix forgat dokumentumfilmet.

 

 

A civil csapat fél éve készült együtt a repülésre. De kik ők?

 

Jared Isaacman
A 38 esztendős amerikai milliárdos gyakorlott pilóta, közel 6000, többféle gépen repült órával. Vagyonát az 1999-ben, 16 évesen alapított Shift4 Payments nevű cégével szerezte. Akkoriban egy kereskedőnek egy hónapot kellett várnia a kártyás fizetési rendszerbe beléptetésre, és külön pénzbe került a kártyaleolvasó. Isaacman ezt egy nap alatt elintézte, és ingyen hozzácsapta a terminált, mindezt a szülei garázsából leszervezve. A cégét 2020 júniusában vezették be a New York-i részvénytőzsdére. Isaacman fizette a SpaceX-nél a jegyeket, így ő a küldetés parancsnoka is.

 

Az Inspiration4 küldetést egyébként jótékony célú kampányra is használja, amelynek keretében a gyerekkori rák elleni küzdelemre gyűjt a St. Jude Gyerekklinikának. A 200 millió dolláros célból 100 milliót maga adományozott.

 

Sian Proctor
A földtudományok professzora 51 évesen az első guami származású űrhajós lesz. Eddig négy földi űrszimulációban vett részt, legutóbb a hawaii űrkutató és szimulációs analóg telepen rendezett Sensoria Mars 2020-on. Régi álma volt, hogy F–16-os vadászgépet vezessen, a kiképzésen be kellett érnie egy MiG–29-essel. A helyét úgy nyerte el, hogy benevezte vízfestményeit árusító online boltját a Shift4Payments pályázatára.

 

Haley Arceneaux
A St. Jude Gyerekklinika 29 éves nővére maga is ráktúlélő. Gyerekkorában csontrák miatt eltávolították az egyik combcsontját, amit növését követő protézissel pótoltak. A NASA rostáján biztosan fennakadt volna, de így most ő lehet a küldetés hivatalos egészségügyi tisztje.

 

Chris Sembroski
A 41 éves mérnök a kereskedelmi űrrepülést támogató ProSpace önkéntese, aki az amerikai légierő kötelékében a Minuteman III interkontinentális ballisztikus rakéták karbantartásával foglalkozott, később a Lockheed Martin alkalmazottja lett. Helyét a St. Jude-nak adományozók közül sorsolták ki, és eredetileg egyik barátja nyert, aki átadta neki a lehetőséget.

 

 

 

Forrás: Index

Fotó: Teslarati.com

 

©2021 Zsiráf Diákmagazin - Készítette: Zsiráf Kreatív Ügynökség

Keresés