Jógamatraccal az El Caminon

Értékelés:
(0 szavazat)

Harmadik nap: változatosság és a kihívás napja

A tegnap este nagyon jó hangulatban telt, egy rendkívül sokszínű, nemzetközi brigád jött össze a szálláson, 12 ország képviseltette magát, Afrika kivételével minden kontinensről. 
Vacsorát, ahogy eddig minden este, ismét közösen fogyasztottunk, ahogy fogytak a borosüvegek úgy nőtt az anekdoták száma. Régen nevettem ennyit egyhuzamban, egy gitáros portugál úr volt a hangulat felelős, minden koccintáshoz rögtönzött egy vicces dalt, bevonva a caminós társaim származását.

Nálam természetesen a „hungry Hungarian” volt a vicc lényege. Az est zárásaként átbeszéltük a következő napot, ki merre tervezi az útját. 
A legtöbben a 16 km-re lévő Pamlonát választották végállomásnak, én csak ebéd szünetnek. A 32 km-re lévő Utrega falucskát néztem ki, mindenképpen el akartam érni a híres Camino szoborcsoportot még aznap, mert már annyi képen és filmen láttam, hogy szerettem volna élőben is minél előbb megcsodálni. Többen rávágták, hogy ez túl nagy falat egy napra, mert sok az emelkedő de ettől néhányunknak csak még nagyobb kedve lett a teljesítéshez.

Reggel 6:45-re állítottam az ébresztőt, persze, már korábban megébredtem, sokan 5:30-kor kelnek és már fél 7 körül megindulnak a vak sötétben. Nem is értem ez mire jó, hideg van és nem látni semmit a tájból.

Mire kikászálódtam az ágyból mindenki útra kész volt. 
A reggeli indulásom és az esti megérkezésem kezd egy küzdősportbeli pontossággal végrehajtott mozdulatsorhoz hasonlítani, megvan mindennek a sorrendje és az ideje.

Mikor elindultam, csendesen szemerkélt az eső, előttem látótávolságban vonult a vihar, így csak néha kaptam belőle egy kis permetet. A borult idő és a nagyjából 12 fok tökéletes volt a kiránduláshoz. Az út eleje erdőkön, mezőkön keresztül szelte át a tájat, ahogy közeledtem Pamplonához, egyre többször kellett az autóút közelében sétálni. A délelőtt nagy részét egyedül töltöttem, nagyon élveztem az utat és hogy magam lehetek a gondolataimmal.
Lehet ennek köszönhetően, de fél órával előbb értem Pamplonába. Mivel az ebédre ilyen korán esélyem sem volt (fél 12, spanyoloknál ez épp a reggeli vége) belevetettem magam az óváros felfedezésébe. Leírhatatlanul szép a belváros, középkori épületek, utcák és persze a katedrális gondoskodik arról, hogy ne unatkozzon az ember szeme.

 

Fél egyre viszont már rettentően éhes voltam 16 megtett kilométerrel a hátam mögött, szinte minden helyre bementem, bízva abban, hogy előbb kiszolgálnak. Az egyik tapas bárban sikerült egy nagyon együttérző pultossal találkoznom, aki maga is végigjárta már az utat Santiágóig. Mondta, hogy a konyha még nem üzemel, de összerak nekem egy kalóriadús szendvicset, hogy bírjam a nap végéig. Hatalmas rántottás-krumplis-sonkás-sajtos töltelékes étket kaptam egy nagy pofa sörrel kísérve. Jóllaktam. 


Nehezen indultam neki a délutáni 15-16 kilométernek, mert tudtam, hogy ebből legalább 10 meredek hegymenet lesz, és már most érzem a lábaimat. De ahogy bemelegítettem az első 10-30 lépésben, minden sajnálkozásom tovaszállt. El akartam hagyni a gyönyörű, de zajos várost, újra a természetben akartam lenni, ahol autók helyett a szél zúgását, vagy a madarakat hallani. 


Elindult a szigorú hegymenet, ami egyre kevésbé esett jól, egyre fáradtabb és elnyűttebb lettem, de ott lebegett a cél előttem: elérem a hegytetőn a szoborcsoportot, ott pihenek, élvezem a látványt, majd onnan már csak lefelé vezet az út Utregába, ahol forró zuhany és meleg vacsora vár, a többi már csak bónusz. 

 

Amit már megtanultam a 3 nap alatt, hogy tökmindegy milyen gyorsan, mekkora léptekkel, de menni kell. Mindig odaérsz, csak egyik lábad tedd a másik után, ha már nehéz, nézz csak a lábad elé, ne a hegy tetejét nézd, hogy még milyen messze van, mert akkor rögtön letilt az agyad és meg kell állnod pihenni.

 

 

 

Minden méter megérte, a hegy tetején olyan fenséges látkép terült elém, hogy minden fájdalmam elillant egy időre. Fél órát töltöttem fenn egyedül, amikor fáradtan megérkezett két ismerős amerikai, egymásra kacsintottunk, mielőtt bárki megszólalt volna, egymás tudtára adtuk egy nézésből, hogy ma is megcsináltuk.

Innen már közösen folytattuk utunk az aznapi végállomáshoz. Közösen megittunk egy gyógysörit, majd mindenki ment az szobájához hozzálátni az esti gyakorlatoknak.
Ma egyáltalán nem kívántam az álló és fizikailag megerőltető ászanákat, viszont annál inkább hosszan benne maradtam a lábaimat nyújtó és gerinccsavaró pózokban.

7-kor végre vacsora, a régi és új ismerősökkel. Ma biztos hatalmasat fogok aludni, horkolhat mellettem bárki, észre sem veszem majd.

Kovács András, Jóga van tudni oldal

Tovább a kategóriában: « Új rekord született
©2019 Zsiráf Diákmagazin - Készítette: Zsiráf Kreatív Ügynökség

Keresés