×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 116

Nyomtatás

Még két napig lehet Diákhitelt igényelni

Értékelés:
(0 szavazat)

Aki most nem teszi meg, csak ősszel igényelhet.

Ebben a félévben még két napig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a diákhitelre jogosult hallgatók, aki kifut a határidőből, legközelebb csak a 2014/2015-ös tanév őszén juthat pénzhez.
A központ keddi közleményében kiemelte: az időben megigényelt összeg június 13-án kerül a hallgatók bankszámlájára. Ezt követően legközelebb az őszi félév elején igényelhetnek diákhitelt az arra jogosult hallgatók.

Az eddigi legalacsonyabb, 6,5 százalékos kamatlábú Diákhitel1 esetében havi szinten 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer és 50 ezer forint igényelhető, az államilag támogatott Diákhitel2 kizárólag képzési díjra fordítható, felvehető maximuma a hallgató képzési díjának összege.

A diákhitel hitelügyintézési felülete, a Diákhitel Direkt mellett a felsőoktatási intézmények elektronikus tanulmányi rendszereinek felületeiről (ETR/Neptun) is elindítható az igénylés, mely akár helyben, az adott intézmény tanulmányi osztályán vagy egyéb kijelölt hiteligénylési pontokon is leadható.

 

forrás: eduline