Körberagyogja a fény a megújult Szilágyi Dezső téri református templomot, ahol Ady elvette Csinszkát

Értékelés:
(0 szavazat)
Ha a kedvenc budapesti épületeimről készítenék egy top 10-es listát, biztos, hogy a vörös téglás, Zsolnay cserepekkel díszített, gótikus várakat idéző Szilágyi Dezső téri református templom ott lenne valahol a tetején. Nem egy sétám kezdete, közepe és végpontja volt már ez az épület, amit éveken át annyiszor csodáltam kívülről, hogy szinte minden apró részletét fel tudom idézni. Pecz Samu zsenialitása nemcsak kint, hanem bent is megmutatkozik: a magas, csúcsíves boltozat és a rózsaablakok között beragyog a fény, amitől a szabályos ötszögre tervezett tér átérezhetővé válik. Ez a – most felújított – 125 éves templom volt Buda első református temploma, ahol Ady Endre is kimondta a boldogító igent.
 
 
Már akkor megjegyeztem magamnak ezt a templomot, amikor még csak a pesti rakparton sétálgatva figyeltem a Duna túlpartján sorakozó épületek láncát, mert ez a zömök pentagon alakzat meg a karcsú tornya valami egészen más hangulatot ont magából. Mondhatnám, hogy a monumentalitást, mert amikor 1890-ben kiírták a templom tervpályázatát, a kiírásban nemcsak azt határozták meg, hogy a Duna partján épüljön fel, hanem azt is, hogy a városkép meghatározó, monumentális eleme legyen. Persze van ebben igazság, de nekem mégsem a hatalmasság jut róla eszembe, hanem az az egyszerűség és szépség, amit Pecz Samu belevitt a tégla és a gótika szigorúságába.
 
 
A budai oldalra átérve viszont elég hamar eldőlt, hogy ez a neogótikus templom felkerül arra a bizonyos kedvenc épületek listámra, ráadásul rögtön az élvonalba! Mert hiába imádom a szecesszió mesevilágát, a középkormániás bölcsészénem szíve bizony erősebben dobban a rózsaablakok, a kőcsipkék, a boltozatok, a támpillérek és a tömör tégla – lényegében a gótika – iránt. 
 
 
 
Pecz Samutól egyáltalán nem idegen a középkor világa – tanította is a Műegyetemen –, ahogy a színes Zsolnay cserepek és a nyers vörös tégla alkalmazása sem, utóbbi miatt épületeiről, de különösen az 1896-ban felszentelt Szilágyi Dezső téri református templomról simán eszünkbe juthat a Hanza-városok építészete. Amikor a budai reformátusok kiírták a pályázatot, Pecz már javában az „ideális protestáns templom” megalkotásáról filozofált, ami szerinte a sokszög alakjában és a centrális elrendezésben rejlik, úgyhogy Pentagon jeligével be is nyújtotta terveit. A megvalósítás, az egyedi alaprajzi elrendezés, vagyis a főhajó az úrasztalával és az azt körülvevő kápolnakoszorú, valamint a tudatosan a Duna-partra illesztett épület lenyűgözte a zsűrit, úgyhogy Pecz megnyerte magának a budai református közösség első templomának tervezését.
 
 
 
A közösségnek hosszú évtizedekig nem volt saját temploma, ezért volt idő, amikor a középkori Mária Magdolna-templomban, majd a törökök kiűzése után már a budavári evangélikus templomban tartották istentiszteleteiket. A 19. század végére viszont olyan sokan lettek a hívek, hogy a saját templom építését már nem lehetett tovább halogatni, gyűjtésbe kezdtek – volt, aki hangversenyeket szervezett a templomalap javára, még Ferenc József is adakozott –, a fővárostól ingyen megkapták a telket, kiírták a tervpályázatot, és felépült a neogótikus, vörös téglás, zöld, barna és sárga Zsolnay cserepekkel fedett épület. 
 
 
 
 
Bármennyire zártnak tűnik is kívülről, ha kinyílik a hatalmas faajtó – amit az elmúlt években valahogy sosem találtam nyitva, hol a felújítás, hol az időzítés miatt –, akkor egy levegős és felfelé nyitott, gótikus motívumokkal teli tér vár ránk, amit beragyog a fény. A szabályos ötszögre rendezett épület közepén az úrasztala áll, amit körbeülhetnek a hívek – ez teljesen új élmény volt számomra, aki a római katolikus templomok építészetéhez van szokva. A fény pedig tényleg körbejár és felsejlik valahol, de a legszebben a templom falát beszínező ólomüvegek játékán figyelhető meg.
 
 
Valójában már nem az eredeti üvegablakokat látjuk, mert azok a II. világháborús ostrom alatt elpusztultak, de a restaurátori kutatások és az archív fotók segítségével sikerült rekonstruálni az ablakok mintázatát, az ólomüveghatást pedig egy kerámiaszerű festék ablakokra égetésével érték el. 
 
 
A főhajót körbeölelő oldalhajók a négy evangélista után kapták a nevüket, ha az óramutató járásával megegyezve indulunk el, akkor Máté, Márk, Lukács és János tereibe érkezünk, ahol a falakon az evangéliumokból vett idézetek olvashatók, úgymint „Minden lehetséges annak, aki hisz” (Mk 9,23) vagy „Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is” (Lk 12,34), míg a Pálról elnevezett főhajóhoz a korintusiaknak és a rómaiaknak írt levél igéi vezetik fel a belépőt.
 
 
A műemléki helyreállításnál még arra is figyeltek az építészek (Szakál Építésziroda), hogy a lágyan virágba ívelő, eredeti, Pecz tervezte padokat restaurálják, ahogy visszatértek a falakra a vékony vonalban kacskaringózó levelek is. Arra viszont biztosan nem gondoltak 125 évvel ezelőtt sem a tervezők, sem az építőmesterek, hogy a modern technológia és a többcélú hasznosítás is bekúszik a szakrális térbe: a hitélethez kapcsolódó különböző kulturális események miatt átrendezhető a tér.
 
 
A templom egyébként nemcsak megjelenéséről, de néhány esküvőről is híres: itt kötött házasságot Ady Endre és Csinszka, vagyis Boncza Berta 1915 tavaszán, és Horthy Miklós két fia – Miklós és István – is itt fogadott örök hűséget párjaiknak. 
 
 
A Duna felől nézve tényleg szemet szúr ez a masszív tömeg, mert bármennyire beleillik is vízivárosi környezetbe, az architektúra és az anyagok meg a 65 méter magas harangtorony kiugrasztja a historizáló paloták sorából. De a legjobb részeit nem (csak) a rakparti oldalon találjuk: ha hátrasétálunk, a hajók sokszöge és a külső támpillérei valahogy sokkal izgalmasabb képet mutatnak. És vagyok annyira mázlista, hogy a szerkesztőség erkélye erre a templomra néz, úgyhogy nemcsak az őszi színekbe öltöző parkban sétálva figyelhetem, hanem a szerkesztőség erkélyéről is. Így láthatom, ahogy a reggel árnyékából kilépő napsugarak eleinte még lágyan érintik a téglafalat, de a délutáni fény már beragyogja az egészet. 
 
 
 
 
 
Forrás: We love Budapest
Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest
 
©2021 Zsiráf Diákmagazin - Készítette: Zsiráf Kreatív Ügynökség

Keresés