×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 110

Ponthatárok 2013 Kiemelt

Értékelés:
(0 szavazat)

Tegnap este kihirdették a felsőoktatási ponthatárokat.

Tegnap este, azaz július 24-én, 8-tól kezdték kihirdetni az idei év szeptemberében induló felsőoktatási képzések bekerülési ponthatárait. Idén az állami ösztöndíjas alapképzések és osztatlan mesterképzések között 453 pont volt a legmagasabb ponthatár, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi igazgatási képzésére való bejutáshoz kellett. A top 10-ben helyet kapott 4 pszichológia szak és két mérnöki is.

Az önköltséges alapképzések és osztatlan mesterképzések körében a legmagasabb bejutási pontszám a Pannon Egyetem mérnökinformatikus szakára kellett, ide 468 ponttól vették fel a jelentkezőket. A top 10-es lista második helyén az ELTE germanisztika képzése végzett, ahová 457 pont kellett, míg a harmadik-negyedik helyen pedig a Budapesti Corvinus Egyetem két képzése található.

Ami a mesterképzéseket illeti az államilag finanszírozott mesterképzési szakoknál az első tíz helyen, a maximális 100 ponthoz képest, csak 1 vagy 2 pontot lehetett veszíteni. Érdekesség, hogy az első 10-ben, egy kivételével csak művészeti/művészetközvetítői szakok találhatók. A költségtérítéses mesterképzések körében az első helyre, a pécsi klasszikus énekművész [operaének] szakra maximális pontszám kellett, amiben az az érdekes, hogy erre a szakra ösztöndíjas formában, csupán 96 pont elegendő volt. További részletek és érdekességeket olvashattok a www.felvi.hu weboldalon.

A ponthatárokat, egyetemenként és szakonként, a következő linken tudjátok kikeresni: http://www.felvi.hu/bin/content/vonal13a/index.html

©2020 Zsiráf Diákmagazin - Készítette: Zsiráf Kreatív Ügynökség

Keresés