JÓGAMATRACCAL AZ EL CAMINON

Értékelés:
(0 szavazat)

Második nap: Tél és Tavasz tánca

Ma sem sikerült egy huzamban sokat aludnom, a közel 200 fő egy térben gondoskodik arról, hogy mindig legyen egy “kellemes” alapzaj. A fáradtság azonban nagy úr, nem sokat zavart a horkolás, köhögés, ajtócsapkodás, vagy a vécé lehúzása. Szerencsére ki tudtam pihenni a tegnapi nap fáradalmait, majd 6:30-kor felkapcsolódtak a lámpák, elindult egy gregorián dallam és a népek ébredezni, pakolni, zuhanyozni és reggelizni kezdtek. 7 óra körül kászálódtam ki az ágyamból, el akartam kerülni a zuhanyhoz várakozó tömeget. Szép lassan összepakoltam, épphogy elcsíptem a reggeli végét. Mire oda értem, alig lézengett valaki az étteremben, viszont így minden, ami maradt az enyém volt. Bőségesen szedtem magamnak mindenből, hiszen enni kell, mert menni muszáj.

A tegnapi viszontagságos időjárás után fel voltam készülve a legrosszabbra. A tájat frissen esett hó borította, hideg és sötét volt még reggel, de szerencsére nem fújt a szél. Ahogy elindultam és megtettem az első pár száz métert, végre elkezdtem élvezni az utat. Ropogott a hó a lábam alatt, nem fáztam és gyönyörködtem a tájban, ami leginkább egy jól megporcukrozott süteményre hasonlított. A tegnap esti jógázásnak hála, nem éreztem komolyabb izomlázat vagy fájdalmat a lábaimban. A többi zarándok is őszinte mosollyal köszönt, mindenki büszke volt magára, hogy végig csinálta a tegnapot.

A mai nap teljesen más arcát mutatta a Camino, óráról órára változott az idő, hol egy hózápor csapott le ránk, hol pedig gyönyörű napsütés jelezte, hogy itt a tavasz. Az embernek az volt az érzése, hogy a tegnap csak egy próbatétel volt, kiderüljön ki érdemes arra, hogy végig mehessen az úton. 

Ez a szakasz nem csak egy kemény és 27 km-es hegymenetből állt, ugyanis 3-4 kilométerenként meseszerű kis baszk falvakon vezetett át az út, végig dimbes-dombos részeken. Három óránként megálltam egy kedves kis étteremnél, kávézónál, enni és inni, ilyenkor mindig új ismerősökre tesz szert az ember. Ráadásul a tegnapi nap összehozta és megviselte a társaságot, mindig bőven akadt közös téma.

Hol én értem utol valakiket, hol engem értek be. Ma sokkal több időnk és kedvünk volt beszélgetni, mint tegnap, nem a “túlélésről” szólt a nap. Ahogy haladtunk előre, egyre ritkábban csapott le a havazás, és helyébe kellemes, melengető napsütés lépett. Nagyon élveztem a napot, ilyennek képzeltem és vártam az utazást. Legkedvesebb élményem az volt, amikor egy-két órája sétálhattam egyedül, élvezve a napsütést és a gondolataimat, feltűnt előttem két fura öltözetű férfi. Középkori ruházatban kirándultak, nagyon vidám képet festettek és amikor beértem őket, beszélgetésbe elegyedtünk. Rendkívül jókedélyű spanyol férfiak voltak, mint kiderült, hagyományőrzők és adományokat gyűjtenek a Camino fenntartásához. Itt meg is jegyezném, hogy a közel 60 km alatt eddig egy eldobott szemetet sem láttam sehol! Fél óra hosszat sétáltunk együtt, aztán elhagytam őket.

 

A legtöbben Zubirit választották úticélul, ami nagyjából 22 km-re volt a reggeli kiindulási ponttól. Én egy kicsit tovább terveztem, ami nagyban növelte az esélyemet, hogy jó helyen találjak szállást estére. Ritkák a 100+ fős befogadó helyek, inkább 20-40 férőhelyes hostelek a jellemzőek. Itt viszont érkezési sorrendben lehet elfoglalni az ágyakat, szobákat.
A holtpontom délután kettő körül érkezett el, nagyjából ekkor értem el Zubirit. Onnan nekem a saját célomhoz még 6-7 km volt hátra. Az utolsó útszakaszon már voltak fájdalmaim, éreztem egy-két frissen kialakult vízhólyagot is a lábamon, de tudtam, fél óra és megérkezem a kiválasztott falucskámba Larrasoana-ba. Épp tudtak még ágyat adni, egy 6 fős szobában, amikor ismerős arcokat pillantottam meg a tegnap esti vacsoráról: a három olasz srác volt az, akikkel tegnap este azon nevettünk, hogy Bud Spencert szinte csak Olaszországban és Magyarországon ismerik.

Forró zuhany után ismét eljött a jól megérdemelt jógázás ideje. Egy spanyol lánnyal kezdtünk el jóga-jammelni, hol ő mutatott egy ászanát hol én, de egyikőnk sem erőltette ma az álló ászanákat, inkább csak kényelmesen nyújtottunk. Jógázás után összeálltunk páran mosni és szárítani, hogy holnap frissen mosott száraz ruháim legyenek a táskában. Nemsokára összeül a Hostel egy közös vacsorára, pár üveg borra, élvezzük egymás társaságát, és átbeszéljük az eddig történteket, mint egy régi baráti társaság.

A második nap tanulsága: csak a saját tempód számít, sétálj úgy és olyan sebességgel ahogy jól esik. Hosszabb távon nem jó, ha mások sebességét akarod felvenni, ez hol lehet lassabb, hol gyorsabb, de nem a tied. Senki nem veszi magára, ha kedvesen elköszönsz és tovább állsz és te se vedd magadra. fordított esetben. Örülj a találkozásnak és annak, amit attól kaptál.

Kovács András

(Jóga van tudni Facebook oldal)

Tovább a kategóriában: « Első nap: a várva várt szenvedés
©2019 Zsiráf Diákmagazin - Készítette: Zsiráf Kreatív Ügynökség

Keresés